Állatvásárlás előtt

 

Mire kell ügyelni, figyelmi, amikor állatot vásárolunk, ajándékba elfogadunk?

Manapság sajnos sokan járnak pórul, amikor új kis állatot, kutyát, macskát, vagy más kedvencet vásárolnak, vagy fogadnak el ajándékba. Sok esetben kiderül, hogy az állat beteg volt már a vásárlás idején, nincsenek rendben a papírjai, nincsenek meg a szükséges dokumentumok. Az alábbi rövid összefoglalóban arra szeretnénk felhívni a figyelmüket, mire kell mindenképpen odafigyelni, milyen dokumentumokat kell elkérni, átvenni az eladótól, ajándékozótól?

Bárhonnan, bárkitől vásárolunk, vagy fogadunk el állatot, törekedjünk arra, hogy az átadáskor/átvételkor az állat legalább szemre egészségesnek tűnjön, testnyílásainak környéke tiszta és váladékmentes legyen, az állat aktív legyen. Betegnek tűnő, elhúzódó, bármilyen elváltozást mutató kis állat esetében inkább álljunk el a vételtől (ajándékozástól), és keressünk más forrást. (Ne felejtsük el, hogy bármilyen tüneményes is egy kis állat, ha beteg lesz, kezeltetni kell, és pár nap alatt komoly összegeket kellhet majd rákölteni.)

Amikor az állatot elhozzuk, kérdezzünk rá a tenyésztőtől, a korábbi gazdától, hogy

-mikor született az állat,

-mikor és milyen készítménnyel végeztek féregtelenítést,

-kapott-e már védőoltásokat (ha igen, akkor mikor, és mit),

-az oltásokat ki adta be, és erről

-meg van-e a szabályos oltási könyv?

Kérdezzük meg még azt is, van-e az állatban mikrochipes egyedi azonosító, azt ki és mikor tette be az állatba? (Kutyák esetében egy hatályos Kormányrendelet szerint 2011. július 1.-től még a tulajdonos váltás előtt kötelező az állat mikrochipes megjelölése! Fontos, hogy nem csak az adás-vétel minősül tuljadonos változásnak, hanem minden más helyzet is, így pl. az ajándékozás, örökbe fogadás, stb, amikor új tulajdonosan lesz egy kutyának. Ez a kötzelezettség független a kutya életkorától is!)

Tenyésztőtől történő vásárlás esetén fontos lehet tisztázni a törzskönyvezéssel kapcsolatos kérdéseket, a tenyésztő szervezetnél történő esetleges további ügyintézés menetét, valamint azt is, hogy ha a megvásárolt állat a vásárlást követő napokban esetleg beteg lesz, milyen módon kell azt jelezni az eladó felé. Törzskönyvezett állat esetén szükséges a törzskönyvezési dokumentáció átadása/átvétele is.

Itt is felhívjuk mindenkinek a figyelmét, hogy manapság sok tenyésztő (de főleg az ún. szaporítók) igyekszik spórolni az állatorvosi költségeken, ezért a kölyök állatoknál szükséges beavatkozások egy részét (pl. oltások, chipezések) saját maguk végzik el, és sok esetben saját maguk igazolják is valamilyen dokumentumban. Ez a cselekedetük, amellett, hogy a jogosulatlanul végzett állatorvosi tevékenység szabálysértés, ami büntetendő és üldözendő, számos kételyt vethet fel abban a vonatkozásban is, hogy a beavatkozás mennyire szakszerűen történt meg, honnan származik az oltóanyag, a gyógyszer, stb.? Kamaránk minden eszközzel igyekszik az ilyen eseteket felderíteni és azokban eljárni. Amennyiben a vásárló számára a vásárlás során kiderül, hogy az eladó saját maga kezelte, oltotta  -netán a vevő szeme láttára oltja be-  az eladásra szánt állatot, jobb, ha azonnal eláll a vásárlástól!

Ilyen jellegű "turpisságra" utal, ha az állathoz nem tudnak megfelelő oltási igazolványt adni, ha az abba bejegyzett beavatkozások mellett nincs szabályos szolgáltató-állatorvosi bélyegző, ha az igazoláson levő adatok nincsenek megfeleően kitöltve. Jó ezt előre ellenőrizni! (Javasoljuk, hogy ezzel kapcsolatosan olvassák el ennek a menüpontnak a további almenüiben írtakat is!). 2010. január 1. óta kutya esetében az oltást beadó állatorvosoknak már a legelső oltást is sorszámozott Kisállat Egészségügyi Könyvbe kell igazolniuk. Ez egy legalább 16 oldalas, valóban könyvecskének tűnő dokumentum, amelynek kiadását is hitelesítenie kell az állatorvosnak a borító belső oldalán. A Kisállat Egészségügyi Könyvekben mindenképpen ki kell tölteni legalább a tenyésztő vagy tulajdonos adatait, és az állat azonosító adatai rovatokat. Gyanús, ha a kölyökhöz e helyett valamiféle kétlapos, sajtpapír jellegű, régi oltási igazolványt akar átadni az eladó, vagy ajándékozó.

Az elmúlt években több esetben szereztünk arról is tudomást, hogy egyes tenyésztők (vagy magukat tenyésztőnek nevező szaporítók) olyan állatorvosi bélyegzőkkel lepecsételt oltási lapokat adnak a kölyökkutyák mellé, amelyek egyértelműen hamisított bélyegzők, és a bélyegző eredeti tulajdonosa soha nem is látta sem az állatot, sem a tenyésztőt. Ilyen okok miatt  több helyen folyik (vagy folyt már) rendőrségi nyomozás. Érdemes tehát ilyen apróságokra is odafigyelni, mert ezzel sok későbbi kellemetlenség előzhető meg.