MEOE alomchipezés

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) pár éve elhatározta, hogy korábbi tetoválás helyett a törzskönyvek kiadásának feltételül szabja a kölyökkutyák mikrochipes megjelölését.

Ennek gyakorlati kivitelezését nem volt egyszerű megoldani, mert egyrészt nagyszámú mikrochipre volt hozzá szükség, de nem lehetett kihagyni az állatorvosokat sem, mert a chipek behelyezése jogszabály alapján állatorvosi feladat.

Létrejött tehát egy megállapodás a MEOE és a MÁOK  között, amelynek a lényege az, hogy az alomchipezéseket a MEOE-val szerződött állatorvosok végzik el.  A tenyésztőnek be kell jelentenie az almot a MEOE-hoz, ki kell választania (meg kell jelölnie), hogy melyik szerződött állatorvossal kívánja elvégeztetni a chipezést, majd a MEOE az állatorvosnak küldi a papírokat. Az állatorvosok számára a chipeket a MEOE egy chipforgalmazó cégen keresztül biztosítja. A chipek behelyezése után az állatorvos a kitöltött papírokat visszaküldik, az adatokat összesítik és időszakonként eljuttatják a MEOE központba, majd onnan a MÁOK-hoz, hogy ezek az adatok is bekerülhessenek a MÁOK kisállat-nyilvántartó rendszerébe.

Ez a folyamat azonban nem gyors, sőt eleinte kicsit hosszadalmasabbnak is bizonyult a kelleténél, így gyakorta előfordult, hogy a tenyésztőtől chipezve megvásárolt kiskutya már réges régen az új tulajdonosánál volt, mire a regisztráció megjelent a rendszerünkben. A helyzet mostanra sokat javult, de azért a legutóbbi 2-3 hónapban a tenyésztőknél behelyezett mikrochipek adatait még ne keressék a petvetdata-ban!

Az alomchipezésnél a kiskutya minden esetben a tenyésztő nevére kerül regisztrálásra.

Ezért a regisztrációért a MEOE-val kötött szerződés alapján a tenyésztők (minden tévhittel ellentétben) nem fizetnek semmiféle regisztrációs díjat! Amennyiben az új tulajdonos azt a saját nevére akarja átíratni, fel kell keresnie egy kisállat-praxissal foglalkozó állatorvost, és kérnie kell az ún. tulajdonosi regisztrációt ("átíratás" a vevő nevére és adataira)! Ez a tulajdonosi regisztráció díjköteles!

Ez az ún. "tulajdonosi regisztráció" nagyon fontos ahhoz, hogy az esetleg elvesző kutya mielőbb hazajuthasson gazdáihoz, ezért javasoljuk, hogy minél előbb tegye ezt meg!

Amennyiben az állatorvosnál kiderülne, hogy a chip és a kutya adatai még egyáltalan nem szerepelnek a rendszerben, nem szükséges megvárni, amíg az adatok a MEOE-n keresztül felkerülnek oda. Ilyenkor kérje az állatorvosától az azonnali regisztrálást! Ezért a regisztrációért ugyanúgy ki kell fizetnie a regisztrációs díjat, mintha a már meglévő adatokat kellene csak átiratni a sajátjaira, de azt gondoljuk, ennyit megérhet Önnek, hogy ha elveszne kutyája, mielőbb visszakerülhessen Önhöz!


Azt, hogy a kiskutya mikrochip száma regisztrálva van-e már a rendszerben, a www.petvetdata.hu oldal nyilvános keresőjében ellenőrizheti

FIGYELEM!

A MÁOK és a MEOE megállapodása értelmében 2013. július 15-től a MEOE nem küld regisztrációs adatlapokat a chipek mellé az állatorvosoknak, és ettől a dátumtól kezdődően az alomchipezések adatait is a chipezést elvégző állatorvosnak kell bevinnie a regisztrációs adatbázisba 8 napon belül!